gototopgototop

Ybl alkotások a Dél-Alföldön

SZABADKÍGYÓS

YBL ALKOTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN

2017. július 1.

JELENTKEZEM AZ ÚTRA!

Utazás: autóbusszal

~ Program ~

Irány a KONDOROS-on található, Dél-Alföld legjelentősebb csárda – vendégfogadó – postaállomás épületegyüttese. Az első csárdát 1740 körül építették nyolc út találkozásánál. Az eredeti épületből sajnos túl sok emlék nem maradt fenn, mert bosszúból felgyújtották. A mai csárda báró Harrucken Ferenc Domonkos földbirtokos idején épült. Egyes feltételezések szerint az 1800-as évek elején egy hatalmas „téglaerődöt” emeltek csárdakúttal, istállókkal, állással, magas téglafallal körülvéve. A hatalmas falakba csúszdák, titkos rejtekhelyek, pincéből kivezető alagút, kéményében útvesztők sokasága segítette a bujdosni kényszerülő embereket. Állítólag alagútjában Rózsa Sándor is megfordult. A második világháború után raktárként, pártházként is használták az épületet. Napjainkban felújítva fogadja az „utazókat” a műemlékvédelem alatt álló híres vendéglátóhely.

SZABADKÍGYÓS


SZABADKÍGYÓS-on a dúsgazdag Wenckheim család neoreneszánsz kastélya miatt állunk meg. A különlegesen szép építmény Ybl Miklós tervei alapján valósult meg (a budapesti Operaház is az ő nevéhez kötődik), amely 365 ablakkal, 52 szobával, 12 bejárattal négy épületrészben csalogatja a vendégeit. Amikor elkészült a „szerény hajlék”, úgy tartották, hogy korának legfényesebb, legkorszerűbb főúri épülete, káprázatos belső berendezéssel. YBL MIKLÓS és a Wenckheim család nevét még több kisebb kastély, kúria is fémjelzi a környéken, de ezek napjainkban „megkopva”, régi szépségüket elvesztve iskolaként, raktárként funkcionálnak.

BÉKÉSCSABA

BÉKÉSCSABA megyeszékhely és a „Viharsarok központja”, hazánk 12. legnépesebb városa. Az egykori „Európa legnagyobb falujának” is nevezett város, mára méltán híres gasztronómiai különlegességeiről és rendezvényeiről (pl. a HUNGARIKUM-nak számító CSABAI KOLBÁSZ-ról és az erre alapozott gasztronómiai versenyről). Ugyancsak itt rendezik meg Magyarország egyik leglátogatottabb sörfesztiválját is. A kultúra területén is fontos szerepet töltött be a település, amely szinte egybeforrt MUNKÁCSY MIHÁLY nevével. A Munkácsy Emlékház kihagyhatatlan látnivaló! Négy teremben kb. 20 eredeti festmény csodálható meg. A belváros legismertebb látnivalóit is felfedezzük.

Hazautazás rövid pihenővel, érkezés Budapestre az esti órákban.

Részvételi díj: 7.200,- Ft

A belépőjegyek árát (kb. 2.500,- Ft) a részvételi díj nem tartalmazza!

(Diák- vagy nyugdíjas igazolvánnyal egyes helyeken kedvezményeket vehetnek igénybe!)

A változtatás jogát fenntartjuk!

JELENTKEZEM AZ ÚTRA!

Módosítás: (2017. március 03. péntek, 15:21)